Történetünk - Kis lépésekkel
Hozzáadva: 20.2.2023 21:10.01 Megjelenítések száma: 31
20 Február 2023
Címkék
Jött a Covid időszak. Ez mindenki számára egyet jelentett, de számunkra ez volt a legnehezebb időszak, mivel nem járhattunk terápiákra és nem várhattunk sehonnan segítséget. A kétnyelvűség is kezdett problémát jelenteni. Úgy tanácsolták csak egy nyelvet válasszunk, azzal komunikáljunk, mert ez is gátolhatja a beszédfejlődésben. Egy újabb akadály amit meg kellett oldanunk.

Megalapítottuk a Polgári társulásunkat
Mivel a a terápiák évről - évre egyre többe kerültek 2021-ben elhatároztuk, hogy megalapítjuk a Polgári társulásunkat, amellyel idéntől lehetőség van az adó 2%-nak gyűjtésére. A terápiák anyagilag megterhelőek a családok számára, mivel mindent saját zsebből kell fizetniük. 2022-ben gyűjtést szerveztünk amibe nagyon sokan bekapcsolódtak (barátok, család, ismerősök és ismeretlenek) és ezzel hozzájárultak ahhoz, hogy Simon minél több terápián részt tudjon venni és fejlődhessen. Hálásan köszönjük mindenkinek aki bekapcsolódott a gyűjtésbe. Ezzel megerősítettek minket, hogy érdemes harcolni és hogy még mindig vannak jó emberek.
Kis lépesekkel előre
Miután megoldottuk a kétnyelvűség okozta problémát, lassan de biztosan elkezdtünk haladni a fejlődés útján. Elkezdte érteni az alap utasításokat. Kis lépesekkel, de haladunk előre.
Egy buktató
Ahogy már említettem a legnagyobb problémánk a kommunikáció, hogy megértsük és hogy meg tudja értetni magát. Nem beszél ezért nem tudja megmondani ha valamit szeretne. Reméljük, hogy a jövőben mindez változni fog.
Weboldalunk: www.simoliv.sk
Az év elején (2023) létrehoztunk egy weboldalt a Simoliv polgári társulás számára, ahol megtalálnak minden fontos információt a Polgári társulással és az adó 2% -nak felajánlásával kapcsolatba. Folyamatosan követni tudják majd a Simonnal kapcsolatos fejleményeket. Köszönjük ha támogatnak minket.