Vissza

Történetünk, a kezdetek

Hozzáadva: 16.2.2023 21:48.14 Megjelenítések száma: 30

16 Február 2023

Mikor Simon megszületett minden rendben volt. A terhesség alatt sem voltak problémák. Úgy fejlődött mint minden más egészséges gyerek. 7 hónaposan egyedül ült, mászott és egy éves korában már járt. Ezután már nem lehetett megállítani. Nagyon aktív gyerek, örökmozgó volt.

Történetünk, a kezdetek

Az első jelek 

Ekkor még nem vettünk észre semmit. Ha valamiben le volt maradva a kortársaitól, nem tulajdonítottunk neki nagy szerepet. Azzal nyugtattuk magunkat hogy még ráér, van még ideje, hogy fiú és lassabban tanul. De... 2 éves volt mikor megszületett a húga Olívia. A feje tetejére állt a világ. Mikor haza hoztuk a kórházból Olíviát, Simon nem tudott mit kezdeni a helyzettel. Zavarta hogy ott van, hogy sír, hogy anya egész nap vele foglalkozik. Nem tudtuk neki megmagyarázni a helyzetet. Ekkor kezdtünk felfigyelni arra, hogy baj van a viselkedésével. Felkerestük a gyerekorvosunkat aki először féltékenységre gyanakodott. Mondta adjunk neki egy kis időt.

Talán mégsincs minden rendben?

Mivel nem javult a helyzet megemlítette az Autizmust. Akkor hallottunk először róla. El kellett mennünk neurológushoz, majd pszichiáterhez, aki azt javasolta keressünk fel egy autista centrumot. Közben kezdtünk utánajárni, olvasni mi is az Autizmus, miről van szó. Jött a felismerés, minden passzolt. Szétnéztünk a szobában. Láttuk ahogy a játékok felsorakoznak szín, nagyság vagy formák szerint. Ki tudta rakni az ABC-t sorrendben, szerette a számokat, képes volt több ideig az autók kerekével játszani, pörgetni őket. Nem volt érdeklődés a játékok iránt. Egyedül szeretett lenni a maga kis világában. Nem tartott szemkontaktust, nem mutatott rá dolgokra. A beszéd sem indult be nála, a mai napig nem javult a helyzet.

Simon ABC

Megkaptuk a diagnózist – Autizmus 

Ez a felismerés nagyon ilyesztő volt. Nem tudtuk merre induljunk. Egyik este a TV-ben találtunk az autizmusról szóló beszélgtést. Az egyik vendég az egyik autista centrum dolgozója volt. Sikerült felvenni vele a kapcsolatot, aki segitő kezet nyújtott. Az első konzultáció után elkezdtünk fejlesztésekre járni, elindultunk a fejlődés útján. Fél évvel később megkaptuk a diagnózist, hogy Simon autista.

Újra az alapoktól 

Nagyon nehéz ezt elfogadni egy szülőnek. Az álmok amit apa már a születésétől fogva dédelgetett szertefoszlottak, háttérbe szorultak. Más céljaink lettek és igyekszünk a helyzetből a legtöbbet kihozni, hogy amikor Simon felnő egydül is boldoguljon, ha úgy hozza a helyzet. Mindig vannak akadályok amit meg kell oldani. Ma már óvodába jár, van asszisztense. Hogy ez megvalósulhatott le kellett szoktatnunk a pelenkáról. Ez egy másik történet.

Alternatív hozzászólás:

Adatvédelmi beállítások
Sütiket használunk a weboldal látogatottságának fokozására, teljesítményének elemzésére és a használatra vonatkozó adatok gyűjtésére. Ehhez harmadik féltől származó eszközöket és szolgáltatásokat használhatunk, és az összegyűjtött adatokat továbbíthatjuk az EU-ban, az USA-ban vagy más országokban lévő partnereknek. A "Minden cookie elfogadása" gombra kattintva Ön kijelenti, hogy beleegyezik ebbe a feldolgozásba. Részletes információkat alább talál, illetve beállíthatja a beállításait.

Adatvédelmi nyilatkozat

Részletek megjelenítése

Bejelentkezés